3.fejezet: Az áldozatok

Dipper a földön fekve tért magához. Lassan felült és első gondolatai egyből Bill körül forogtak. Végignézett a szobán, de nem látta őt.

Felállt, hogy tüzetesebb át tudja nézni a helyet, de hiába. Bill egyszerűen eltűnt.

- Bill, merre vagy? Gyere elő! – hívogatta őt kétségbe esve Dipper, ám ekkor egy hang szólította meg.

- Ne félj, butus! Nem hagytalak el!

Dipper felismerte Bill hangját, de a hozzá tartozó személyt továbbra sem látta.

- Hol vagy? – kérdezte a fiú, mire Bill felelt neki.

- Az irántam táplált érzelmeid erősebbek, mint hittem. Most a fejedben vagyok.

- A fejemben?!

Dipper ijedten halántékára tapasztotta a kezét.

- Jaj, de drámázz, ha zavar kijöhetek! – felelte sértődötten Bill és a következő pillanatban már Dipper előtt állt – Na, abbahagynád a pánikolást?

- Hogy mi van? Ne mondd, hogy te nem lennél kibukva, ha valaki csak úgy belemenne a fejedbe! – hüledezett Dipper, amire csak annyi feleletet kapott, hogy Bill jól a képébe vigyorgott, ahogy azt szokta.

- Jobb lesz átöltöznöd. Nem sokára kezdődik a munkaidőd. – mondta később Bill. Dipper a szőke fiút nézte. Az ájulása előtti eseményekre gondolt. Ő akkor őszinte volt, de úgy tűnik, hogy Bill nem vette őt komolyan. Ez elszomorította.

Lesütötte a szemét és megfordult. Elkezdte levetni a szmokingot.

- Mi a baj? – kérdezte Bill. Dipper megfordult, és meglepetten vette észre, hogy Bill most komoly arcot vág, és lassan közelebb lépett hozzá. Dipper észre sem vette eddig még, hogy Bill bizony fél fejjel magasabb nála és most túl közel áll hozzá.

Bill lassan megsimogatta Dipper arcát, majd homlokát összeérintette a fiúéval.

- Bánt, hogy nem viszonoztam a tegnapit? – kérdezte és ismét vigyorogni kezdett. Dipper nem jutott szóhoz, de érezte, hogy tetőtől talpig elpirul.

Bill lágyan beleharapott Dipper ajkaiba, eztán pedig belenyalt a szájába. A szőke érzékien játszadozott barátja nyelvével, aki mindeközben belemarkolt szerelme felsőjébe, és átadta magát a pillanatnak.

Ezt a hosszú és érzelmes csókot egy néma összenézés követett. Egyikük sem szólt semmit. Dipper azért, mert borzasztóan zavarban volt, Bill pedig azért, mert tudta, hogy nincs mit mondania.

- Szeretlek. – törte meg Dipper hangja a csendet. Ahogy ezt kimondta Bill karjaiba vetette magát és a két fiú szorosan átölelte egymást.

Estére Dipper lement dolgozni. Ma este is összefutott Mabel-el.

- Szia!  - köszönt a lány – Na, milyen volt a tegnap?

- Egész jó. – mosolyogta a fiú – Pacifica nem említette, de a tegnapi parti az ő születésnapjára lett rendezve. Olyan hülyén éreztem magam. – nevette.

- A mienk is nem sokára itt lesz. Pont holnap. – felelte Mabel. Dipper elkomolyodott. Akkor hát holnap lesz az a nap, amitől a kezdetek óta tartott – Stan bácsi azt mondta, hogy a legtöbbet fizető vendégnek kell odaadnom magamat. Ez valószínűleg Gideon lesz. Már az elejétől kezdve emlegeti, hogy minden áron meg akar kapni. – ahogy Mabel ezt mondta látszott rajta, hogy eléggé fél ettől az egésztől – Wendy azt mondta nem nagy ügy, de ez valamiért nem segített. – sóhajtotta végül. Dipper megölelte testvérét. Eddig a percig pedig olyan jó kedve volt.

Ahogy pedig Gideon megérkezett a két testvérnek el kellet válniuk.

Dipper egész este nem tudta levenni a szemét róluk. Egyre csak azon járt az esze, hogy ez a bunkó mit fog művelni szegény Mabel-el, és az, hogy ő ez ellen nem tud tenni semmit. Pedig minden vágya ez volt.

Még akkor is ezen járt az esze, mikor Pacifica megérkezett.

A lány nagyon boldog volt, de csakhamar észrevette, hogy valami nem, stimmel a fiúval.

- Dipper, mi a baj? – kérdezte aggódva. A fiú nem felelt. Fél szemmel Gideon-t figyelte, aki egyre csak arról áradozott, hogy milyen jó lesz a holnapi nap, és hogy ő mennyire fog vigyázni Mabel-re.

Lassan Gideon felállt. Fontos dolog miatt hamarabb el kellett mennie. Ahogy a fiú kifelé sétált, Dipper még egyszer végignézett rajta.

- Dipper! – szólt Pacifica.

- Bocsáss, meg! – felelte Dipper és ő is felállt, és Gideon után eredt.

Követte őt az utcán, egészen egy sötét sikátorig. Hirtelen Gideon megállt.

- Mit akarsz? – kérdezte végül.

- Nem egyértelmű? Azt hogy hagyd békén a húgomat. – felelte ingerülten Dipper. Gideon a fiú felé fordult.

- Óh, kérlek! Semmi sem tudsz tenni ellene. Én vagyok az egyik leggazdagabb ember a városban. Te meg egy senki. Olyan vagy nekem, mint egy szőlőszem. Ha akarnálak, akár most eltaposhatnálak. – fenyegetőzött Gideon.

- Nem félek tőled. – mondta erre Dipper. Gideon közelebb lépett hozzá.

- Tudod, most nem a bordélyházban vagyunk. Nincs itt Stanford, hogy megvédjen.

Azzal Gideon előkapott a zsebéből egy bicskát és fenyegetően sétált Dipper felé, aki egy kicsit félt fegyvertelen mivolta miatt, de nem tágított. – Meghalsz Pines! – kiáltotta Gideon és már vágta volna a pengét ellenfele mellkasába, aki egy pillanatra behunyta a szemét, mintha félne valamitől, de a következő pillanatban, kipattantak a szemei és sárgán izzottak. Hirtelen elkapta Gideon csukóját és a képbe vigyorogva így szólt:

- Na, mi a baj? Nem azt mondtad, hogy eltaposol?

- Mi a..? – Gideon nem tudta mire vélni ezt a hirtelen hangulatváltást.

Dipper kicsavarta kezéből a bicskát, majd pengéjének hegyét mutatóujjára helyezte és ezzel egyensúlyozva folytatta.

- Nem is vagy te olyan erős. – nevette – vagy csak nem is akarsz megölni.

- Te teljesen megbolondultál! – szörnyedt el Gideon és előkapta a revolverét, amit Dipper-re szegezett.

- Ugyan kérlek! Én bolond? – vigyorogta Dipper – Az őrült szó, sokkal jobban illene rám. Na, és most mit tervezel? Azzal akarsz lelőni?

- Nem csak akarlak. Meg is teszem! – fenyegetőzött. Erre Dipper elnevette magát.

- Azzal? Ne már! Sosem lőttél még vele, valld be!

- Hogy merészeled?

- Azt sem tudod, hogyan kell tartani. – nevette tovább a fiú. Gideon lőtt vele egyet, de azt Dipper könnyű szerrel kikerülte, ahogy a másodikat és a harmadikat is, miközben egyre közelebb férkőzött hozzá.

Mikor már elég közel volt hozzá megmarkolta Gideon csuklóját és akkorát csavart rajta, hogy kiesett kezéből a revolver.

- Most pedig, én jövök! – vigyorogta gonoszan Dipper és a bicskát tövig belevágta támadója hasába. Gideon térdre esett, pont Dipper lábai elé.

- Mi a csoda? Még nem haltál meg? – csodálkozott játékosan Dipper, majd a revolverhez sétált, és kézbe vette azt.

- Nézd csak! – fordult Gideon felé – Ezt így kell rendesen tartani – és a fiúra szegezte azt.

- Te nyomorult…- nyögte Gideon.

- Jaj, ne vedd a szívedre. Ez nem személyes… várjunk, miket beszélek? Dehogynem! – nevetgélt Dipper – Köszönj helyettem a sátánnak!

Azzal meghúzta a ravaszt és Gideon holtan a földre huppant.

Dipper leeresztett a kezét. Szemei ismét normálisra változtak.

- Mit tettem? – nézett a holt Gideon-ra gondterhelten.

- Teljesítettem a kívánságod. – jelent meg mögötte Bill.

- Mi van? – fordult meg a fiú.

- Ezt akartad. Hallottam, hogy legbelül azt kívántad, hogy haljon meg. – mosolyogta Bill- segítettem benne.

- De ez nonszensz! Ki fog derülni, és akkor…

- Nem fog. Vigyázok rád. – nyugtatta meg Bill és hátulról átölelte őt – Most jobb lesz visszamenned a szőke vendégedhez. A végén gyanakodni fog. – súgta a fülébe. Dipper bólintott és elindult vissza.

Mikor belépett a bordélyházba még mindig alig hitte el, hogy mit tett. Émelygett a gyomra, ahogy erre gondolt. Az ajtófélfának támaszkodott egy percre, majd kiegyenesedett, de Pacifica-t már nem látta odabent. Ahogy beljebb ment, Angeli állította meg.

- Óh, Dipper! A szőke kislány, hagyott neked egy üzenetet.

Azzal átnyújtott neki egy papírt, amire a következő volt írva: „Úgy láttam nem vagy jól, no meg bele is untam a várakozásba. Inkább hazamentem. Majd holnap jövök.”

Dipper már megbánta, amit egy napja tett azon a partin. Nem kellett volna így félrevezetnie szegény lányt, de már nem volt mit tenni. Remélte, hogy majd meg tudja ezt beszélni vele értelmes ember módjára.

Mindenesetre most, hogy Pacifica nem volt bent, ismét rohangálós estéje volt.

Este hullafáradtan zuhant az ágyába. Idegileg, fizikailag, sőt! Még érzelmileg is megviselte a mai nap.

Bill leült mellé, és elkezdte simogatni a hátát.

- Szegénykém! Így megviselt?

Dipper meg sem moccant.

- Alszol? – kérdezte, de válasz most sem jött. Bill rámosolygott és lefeküdt mellé.

Másnap reggel a két fiú összebújva ébredt. Amikor Dipper észrevette milyen közel is van Bill-hez egyből felugrott. Erre pedig Bill is felébredt.

- Jó reggelt, Napsugaram! – vigyorgott rá a szőke – Boldog születésnapot!

- Óh… köszönöm… - felelte Dipper. Kikelt az ágyból és átöltözött, majd lement reggelizni, ami mint mindig, most is egyedül fogyasztott el. Utána megkereste

Mabel-t.

- Szia! – köszönt Dipper – Boldog születésnapot!

- Köszönöm! – mosolyogta Mabel – Neked is!

- Köszönöm.

- Mondd Dipper, minden rendben? Olyan gondterheltnek látszol. – kérdezte aggódva a lány.

- Igen. Csak nem aludtam túl jól az este. – füllentette Dipper. Hiszen még mindig nem tudott kijózanodni a tegnapi dolgok után – egyébként te sem nézel ki túl fényesen.

- Áh, tudom. Szorongok az este miatt.

Dipper örült annak, hogy legalább nem Gideon fogja birtokba venni Mabel-t.

- Ne aggódj! Minden rendben lesz. – bíztatta a fiú.

- Ha Gideon itt lesz, akkor semmi sem lesz rendben. – hajtotta le a fejét a lány.

- Nézd, lehet, hogy másként lesz. Csak hinni kell benne.  – próbálta jobb kedvre deríteni húgát, de persze nem akart gyanúsnak tűnni, ezért inkább nem beszélt többet erről.

Beszélgetésüket is be kellett fejezni, mivel a lányok elkezdtek próbálni az estére. A mai darabban természetesen Mabel lesz a középpontban. A tánc után veszi kezdetét az „árverés”, ahogy azt Stanford emlegette.

Dipper, tehát – ahogy azt minden nap tette – elment sétálni egyet. Rá is fért a friss levegő, mert még mindig borzasztóan érezte magát az este történtek miatt. Ahogy sétálgatott megállt egy üres bolt kirakatüvege előtt. Benne tisztán látta a tükörképét. Lassan az ablakra helyezte tenyerét. Elmélkedett, de ahogy gondolatai mélyültek, lelke egyre jobban sajgott. Nem tudta, és nem is akarta elfogadni azt, amit tett. Próbálta abban a hitben ringatni magát, hogy nem is ő volt a gyilkos, de felesleges lett volna ez az önámítás.

A gondolatait Pacifica zavarta meg. A lány szinte sugárzott a boldogságtól. Annak ellenére, hogy tegnap jóformán faképnél lett hagyva.

- Szia Dipper! Boldog születésnapot! – mosolyogta, majd csókot nyomott a fiú ajkaira – Ma este különleges dolgot szeretnék majd adni neked, erre a különleges alkalomra. – mondta neki – De most mennem kell.

Azzal amilyen gyorsan jött, olyan hamar elszelelt. Dipper szinte fel sem fogta mi történt. De annyit mindenesetre felfogott, hogy Pacifica különleges dologgal készül.

Pazar! Gondolta Dipper. Nem elég, hogy ő nem adott semmit Pacifica-nak, most még egy nagy kaliberű ajándékot is kap. Szégyellte magát, amiért nem tudja viszonozni, mindazt, amit Pacifica nyújt neki. Ez volt az, amit a lány sosem tudott és tán sosem fog teljesen megérteni.

Ahogy Dipper némán nézett maga elé, Bill jelent meg mögötte.

- Ugye tudja az a lány, hogy semmit sem jelent neked? – kérdezte.

- Nem tudom. Majd megtudja. – felelte felszínesen Dipper. Bill furcsállta ezt a reakciót.

- Probléma van? – nézett rá a szőke. Dipper megingatta a fejét, jelezve, hogy nincs probléma.

Bill maga felé fordította Dipper-t. Ujjaival lassan megemelte a fiú állát.

- Ne hazudj! Tudom, hogy bánt valami. – mondta Bill és gyengéden simogatni kezdte Dipper arcát, aki erre elcsapta Bill kezét, és hátrébb lépett. Szemében gyűlölettel meredt rá.

- Ne mondd, hogy fogalmad sincs! – fakadt ki – Talán azért, mert olyan dologra használtad a testemet, amit nem is akartam. Felfogtad, hogy mit követtem el? Megöltem valakit, a fenébe is!

Bill először meglepetten pillantott rá, majd elmosolyodott.

- Nem értelek. Már az első pillanattól kezdve meg akartad őt ölni. Máskülönben te haltál volna meg. Most ő halott és te élsz. Ezt akartad. Akkor mit pattogsz?

- Hogy is várhatnám el, hogy megérts? –nézett félre dühvel vegyült fájdalommal

Dipper – Te nem is vagy ember. Érzel te egyáltalán bármit is?

- Naná hogy! – mosolygott továbbra is a szőke. Megragadta a fiú vállát és magához húzta őt, és az arcába vigyorogva válaszolt – érzem azt, hogy téged nagyon bírlak. Jobban, mint bárki mást.

- Én viszont nem akarlak többé látni! –kiáltotta Dipper és ellökte magától Bill-t – azt akarom, hogy többé ne találkozzunk.

- Na, de kérlek! Ez lehetetlen. Hiszen te idéztél meg. Téged kell, hogy kövesselek.

Dipper elszaladt. Olyan helyre, ahol tömeg van, hogy ne kelljen elviselnie Bill jelenlétét. Habár tudta, hogy az így is a közelében lesz, de legalább nem látja őt.

Estére visszament a bordélyházba. Kedvetlenül tett - vett, ameddig a lányok táncoltak, majd az est végén kezdetét vette az „árverés”. Dipper árgus szemekkel figyelte, hogy ki kínálja a legtöbbet, de ekkor lépett be Pacifica, a szokottnál sokkal később. Majdnem zárórára.

- Szia, Dipper! - köszönt neki.

- Óh, szia! – viszonozta Dipper.

- Na, gyere csak! – húzta maga felé őt Pacifica.

- Hova megyünk? – értetlenkedett a fiú.

- Odaadom az ajándékomat! – felelte neki és elindultak felfelé a lépcsőn. Dipper próbált kifogásokat keresni, annak érdekében, hogy lent maradhasson, de nem jött be. Szóval másnap reggelig várni kell, hogy meg tudja, ki vette meg Mabel-t.

Pár lépcsőfok után befordultak egy folyosóra, majd az egyik szobába. Pacifica felkapcsolta a villanyt. A szoba hasonló volt ahhoz, amiben Dipper lakott csak épp más volt a berendezése. Sokkal modernebb és szebb, amin Dipper már meg sem lepődött.

A falon kardok és híres festmények másolatai díszelegtek. Az szoba közepén egy asztal, rajta egy virággal teli váza. Az ágy fölött pedig egy hatalmas tükör volt.

Pacifica leült az ágyra és a fiú felé fordult.

- Nem értem. – jelentette ki Dipper.

- Azt szeretném, ha ma este kettőnk között megtörténne. – felelte neki a lány. Dipper szemei kikerekedtek.

- Nem, nem, nem, nem. Nem fog semmi történni.

- Miért? Hát nem szeretsz engem?

- Nézd, én… - Dipper megállt. Mélyet sóhajtott, majd folytatta – nagyon kedves lány vagy, de ez nekem sok. Vegyünk vissza, mondjuk a barátságig.

Pacifica lehajtotta a fejét.

- Mi bajod van velem? – kérdezte – Miért nem tudsz szeretni? Mit csinálok rosszul?

- Pacifica… - lépett hozzá Dipper.

- Ne gyere közelebb! – fakadt ki a lány. Lassan felállt és leakasztott egy kardot a falról.

- Mit akarsz azzal?

Dipper most már inkább hátrál. Pacifica kezdett beszámíthatatlan lenni. Mielőtt a lány válaszolt volna a neki feltett kérdésre megfordult és közelebb sétált Dipper-hez.

- Azt akarom, hogy szeress.

Dipper a falhoz simult. Nem tudta mi tévő legyen. Pacifica valóban bántani fogja? Az már világossá vált számára, hogy lelkileg komoly gondjai lehetnek, és épp ezért nem tudta mire számítson.

Pacifica a fiú nyakához szorította fegyverét.

- Most komolyan? Meg akarsz ölni engem? Hiszen barátok vagyunk. – mondta Dipper.

- Barátok? Szóval te minden barátodat csak úgy megcsókolsz? Minden barátoddal elhiteted, hogy szerelmes vagy belé?

Nos, igen, Dipper-nek most esett le, hogy valójában ő tehet erről az egészről. Ha azon az estén nem csókolja meg, talán másként történt volna. De gondolt is ő erre akkor?

A lány magasba emelte a kardot, és lesújtott vele. Ám ekkor a fiú szemei ismét izzó sárga színt öltöttek, és tenyerével hárította a felé csapódó pengét. Dipper kezéből ömlött a vér, de ő ennek ellenére erősen szorította a kardot, és Pacifica-ra vigyorgott.

- Ejnye! – tekintett a kezére – Mennyire vérzik, és mégsem fáj annyira.

A lány eresztette a markolatot és tett egy lépést hátra. Dipper széttárta a tenyerét és a kard a földre hullott, majd a fiú tekintetét Pacifica-ra szegezte.

- Szóval szeresselek? Ezt akarod? – Dipper gúnyosan mondta ezt, fülig erő szájjal. A lány nem felelt. Ő pedig megmarkolta Pacifica csuklóját és hátradöntötte az ágyon – megmutatom mennyire is tudlak szeretni. – mondta ugyanúgy, merő gúnnyal, aztán könyörtelenül magáévá tette Pacifica-t, aki zokszó nélkül tűrt.

Miután Dipper végzett megigazította a ruháját. Közben a lány felült és remegve kérdezte.

- Mégis ki vagy te?

- Ha, te azt tudnád! – nevetett fel. Pacifica továbbra is remegett. Zsebéből elővett egy kisebb méretű pisztolyt és Dipper-re szegezte – Áh! Szóval ez volt az a kemény valami, ami egész végig nyomta a derekamat! – vigyorogta Dipper. Mikor pedig Pacifica lőni akart, Dipper egy szempillantás alatt mögötte termett és így szólt:

- Engem nem tudsz egy ember alkotta fegyverrel legyőzni. Most pedig ideje, hogy találkozz a teremtőddel.

Dipper ráhelyezte kezét a lány kezére, úgy, mintha ő tartaná a pisztolyt és lassan Pacifica halántékához szorította azt. Végül pedig meghúzta a ravaszt, és Pacifica holtan esett vissza az ágyra.

Dipper szeme visszaváltott a régire, de amit tudatosult benne, hogy ismét megtörtént elfogta a hányinger. Egyik kezét hasára, másikat pedig a szájára tapasztotta és a földre rogyott. Csak ekkor vette észre, hogy tenyere csurom vér. 

- Bill… hogy tehetted ezt? – kérdezte magába roskadva Dipper.

- Jaj! Ismételjem magamat? Minden porcikád azt üvöltötte, hogy ez egy őrült és meg akar ölni! Mellesleg legbelül mindig is gyűlölted ezt a lányt. Felesleges is ellenkezned, hiszen nem egyszer jártam a fejedben. És ez most pont kapóra jött, mert így az ő kívánságát is teljesítettem.

- Miről beszélsz?! – kérdezte ingerülten Dipper.

- Ez volt a nagy vágya, hogy valaki szeresse őt. Nos… amíg játszadoztam vele, nagyon is szerettem. – nevette Bill.

- Te nyomorult… - morogta Dipper. Bill letérdelt mellé, és halkan így szólt:

- Ha nem akarsz lebukni most azonnal, mássz ki az ablakon és menj fel a szobádba. Stanford erre tart.

Dipper felkapta a fejét, és gondolkodás nélkül engedelmeskedett Bill-nek. Kinyitotta az ablakot és a falra felfutott indákba kapaszkodva felmászott a szobájába. Bill pedig, mielőtt még távozott volna, gondosan becsukta az ablakot.

Dipper visszaérve egyből lemosta a kezét és bekötözte. Hamar át is öltözött és mikor ezzel végzett benyitott Stanford.

- Kölyök, nem tudod mi történt a Northwest lánnyal?

- Pacifica kisasszony elment aludni. Este azt mondta nekem, hogy összeveszett az apjával, és ezért itt tölti az éjszakát. Elkísértem a szobájáig és már jöttem is fel.

- Figyelj. – kezdte Stanford és lassan belépett a szobába. Az ajtót becsukta maga mögött és halkan beszélt – nem kis balhé lehetett kettőjük között, ugyanis a lányt holtan találtam az imént a 61-es szobában.

Dipper remekül színészkedett és előadta, hogy mennyire ledöbbent és mennyire szomorú.

- Azonnal végy ásót a kezedbe, és földeld el a Northwest lányt, mielőtt valaki rájönne, hogy mi történt. Nem vetne túl jó fényt a bordélyházra egy ilyen eset.

- Most?! – fakadt ki Dipper – van fogalmad róla, mennyi az idő?

- Van fogalmad arról, hogy az idő pénz? – vágott vissza Stan- Ez a te megboldogult vendéged. Szóval intézkedj! – förmedt rá és kiment.

Marha jó! Gondolta a fiú.

Már két óra is elmúlt mire Dipper kijutott Pacifica holttestével a bordélyházból. Ahogy pedig Stan meghagyta neki, jó mélyen az erdőben kellet jelöletlenül eltemetnie őt. A feladatban Bill is segédkezett. Dipper ment elől, karjaiban Pacifica-val, Bill pedig közvetlen mögötte ásót tartva kezében. Mikor már meglehetősen mélyen voltak, Dipper letette a lányt a földe és elvette Bill-től az ásót, és belekezdett a sírgödör ásásába. Közben Bill lehasalt a földre Pacifica feje mellé, és elkezdett babrálni a lány szőke fürtjeivel, vigyázva, hogy még csak véletlenül se érjen hozzá a véréhez.

- Szegényke! – kezdte Bill – Pedig ő tényleg csak őszinte szeretetre vágyott. Szép pár lettetek volna.

- Hallgass, egyáltalán nem segítesz ezzel. – morogta Dipper – sőt! Jó volna, ha egyáltalán nem segítenél nekem a későbbiekben.

- De goromba vagy! – vágta rá Bill.

Miután Dipper kiásta a gödröt és belehelyezte Pacifica-t, elővette zsebéből az órát, amit tőle kapott, és a gödör fölé lógatta, majd lassan beleejtette. Még egy utolsó pillantást vetett a lányra, majd betemette őt. Állt ott még egy darabig, majd visszatért a szobájába, de hiába feküdt le, nem jött álom a szemére. Mardosta a bűntudat, azért amit Pacifica-val tett, és nagyon aggódott Mabel-ért is. Fogalma sem volt, hogy mitévő legyen.

Nagy nehézségek árán sikerült elaludnia, de hajnalban kipattantak a szemei. Azonnal felöltözött és lerohant, hogy megkeresse húgát, ám az öltözőben nem talált rá. Csak egy valakihez fordulhatott.

- Wendy! Esetleg nem tudod, merre van Mabel? – kérdezte Dipper.

- Fent van a szobában. Nemrég ment el a kuncsaftja, most fürdik. Hallod, nagyon kemény éjszakája lehetett.

- Hogy érted ezt?

Dipper szíve majd kiugrott a helyéről. Nagyon megijedt ezen a kijelentésen.

- Te nem is tudod, ki volt a tegnapi alak? – nézett rá Wendy. Dipper nem válaszolt. Villámgyorsan megfordult és rohant fel Mabel-hez.

Kopogás nélkül berontott hozzá. A lány egy dézsa vízben ült, és habár Dipper csak a hátát látta, de az is elég volt. Látta, hogy húga teste tele van kék-zöld foltokkal és véraláfutásokkal.

- Mabel… - szolalt meg halkan Dipper – mi… történt?

A fiú úgy érezte majd összeseik, hogy Mabel-t így kell látnia. Aki pedig lassan testvérére nézett, bánatos ábrázattal.

- Tegnap Gideon nem érkezett meg… - kezdte lassan a lány – Egy idősebb fiú, Mermando vett meg engem. Nagyon erőszakos volt velem az este. – mondta és közben kijött a vízből és magára csavart egy törülközőt. Dipper szóhoz sem jutott, csak az járt a fejében, hogy ő tehet erről. Hiszen, ha megkíméli Gideon életét, akkor nem így történt volna.

- Mabel… én… - kereste a szavakat zaklatottan a fiú, de semmi nem jutott az eszébe. Csak azon kattogott az agya, hogy mekkora hibát követett el, és hogy ez kezd elhatalmasodni rajta.

- Semmi baj. – nyugtatta őt Mabel, és elkezdett öltözködni. – A fiú többet úgy sem jön, úgyhogy mindegy. Azt hiszem rosszabb is lehetett volna. Végül pedig csak túl vagyok rajta.

Úgy beszélt róla, mintha érdektelen volna, de Dipper tudta, hogy ez a dolog sokkal több ennél.

Miután Mabel elkészült Dipper elé lépett és kedvesen a vállára tette a kezét.

- Nem kell aggódnod értem. Inkább magaddal foglalkozz egy kicsit. Pihenned kéne. Olyan elnyúzott vagy.

Dipper bánatosan nézett húgára, aki kedvesen mosolygott rá. Dipper nem bírta tovább. Térdre rogyott és elsírta magát. Mabel letérdelt hozzá.

- Dipper… - szólította meg, erre a fiú megölelte őt és tovább sírt.

- Sajnálom. Bocsáss meg! – sírta. Mabel visszaölelte őt és ezt válaszolta:

- Nincs miért bocsánatot kérned, butus.

- Annyira szeretlek.

- Én is téged.

Dipper érezte, hogy mennyire gyenge. Ő akart lenni a védelmező testvér, aki mindig megvédi testvérét. Minden vágya az volt, hogy erősebb legyen és oltalmazni tudja őt, de ebben a percben, bizony Dipper volt az, aki segítségre szorult.

- Dipper, ne sírj! – szólt végül Mabel – nem kell aggódnod. Én rendben leszek. – mondta és maga elé emelte testvére arcát és megpuszilta a homlokát. Dipper könnyes szemmel nézett vissza rá. Nem tudott megszólalni.

A lány még utoljára rámosolygott, de mennie kellett.

Dipper maga elé bámult. Egy valamit tudott, azt, hogy bosszút áll ezen a Mermando nevezetűn.

- Bill! – szólal fel. A szőke fiú meg is jelent.

- Szólítottál?

- Készülj, mert ma gazdag tróger vére fog folyni. – állt fel a fiú.

- Óh! Mermando, igaz? Milyen izgi! – vigyorogta Bill. Dipper lesietett a földszintre, és megkereste Angeli-t.

- Angeli! Tegnap ki vette meg Mabel-t? – kérdezte.

- A fiú neve Mermando. Azt mondja magáról, hogy a spanyol hódítók között volt az egyik felmenője. Most csak átutazóban van itt. Ha jól hallottam holnap utazik vissza Mexikóba.

- Hogy nézett ki? – kérdezte türelmetlenül a fiú.

- Magas volt és hosszú fekete haja volt.

- Értem. – gondolkodott el Dipper.

- Miért kérded?

- Csak, mintha hallottam volna már ezt a nevet. – hazudott kitűnően, és elindult kifelé.

Szóval egy magas fekete hajú srácot keres, gondolta. Nagyon kevés férfi viselt hosszú hajat, szóval ezt nem gondolta nehéznek. Csakhamar meg is lett a fiút. Valóban hosszú haja volt, és legalább két méter magas. Bézs színű öltönyt viselt és úgy sétált az utcán, mintha ő lenne maga Isten.

Dipper elkezdte észrevétlenül követni őt. Mermando egy kávézóba ment. Egy hozzá hasonló gazdag emberrel futott össze és jót beszélgettek, miközben megpróbálták felszedni a pincérnőt. Ami mintha sikerült volna, mert a férfi egy papírdarabkát nyomott a lány kezébe, ami vélhetően a tartózkodási helyét jelezte.

Mikor a két férfi elment a pincérnő minden további nélkül kidobta a papírdarabkát. Dipper a kukához sietett és kivette belőle. Ahogy gondolta! Utca és házszám. Vélhetően itt lakik az ittléte alatt. A két alak már messze járt, de Dipper továbbra is követte őket. Nos, jóformán semmit nem csináltak, azon kívül, hogy nőket szedtek fel. Dipper undorínak találta az ilyeneket.

Estére vissza kellett mennie a bordélyházba. Ahogy serte-pertélt az este alatt megpillantotta Mermando-t. A férfinak pont, hogy nem kellett meghajolnia az ajtónál.

Mermando először Wendy-hez ment, de mivel neki épp volt vendége átment Mabel-hez.

Csodálatos! Gondolta Dipper, mikor már végre leráz egy srácot, jön egy új.

Mermando leült egy asztalhoz, Mabel pedig az asztalon ült közvetlen előtte. A férfi csak úgy vedelte az alkoholt, és meglepően jól bírta. Mikor egy újabb üveg bort kért Dipper szolgálta ki, és amikor önteni kezdte neki „véletlenül” leöntötte Mermando öltönyét. Erre a férfi féktelen haragra gerjedt.

Egyből felugrott az asztaltól.

- Mit képzelsz kölyök? A vörösbor nem fog kijönni az öltönyömből. – veszekedte.

- Bocsánat! Néha, olyan ügyetlen vagyok! – játszotta Dipper. Erre Mermando erőteljesen belemarkolt a fiú hajába és maga felé fordította az arcát.

- Most nézz rám, és kérj bocsánatot, úgy, hogy komolyan is gondolod.

- Már mondtam, nem? Bocsánat! – vágott vissza Dipper.

- Azt hiszed, nem tudok különbséget tenni? Mit képzelsz te magadról, utcagyerek?

- Te nyomorult gazdag tróger… - morogta a fiú.

- Verekedni akarsz? – vigyorogta Mermando – Akkor játsszuk le.

Azzal Mermando kisétált a bordélyház elé, markában Dipper-rel. Az utcán előre hajította őt, mire így szólt:

- Tudod mit? Megengedem, hogy te üss elsőnek. – mosolyogta Mermando - Használd ki okosan!

Dipper ökölbe szorította a kezét, de ütni nem tudott, mert a férfi tenyerével visszatartotta Dipper fejét. Közben pedig nevetett a srác szerencsétlen próbálkozásain.

- Milyen nevetséges vagy! – nevette Mermando, azzal hátralökte Dipper-t. De ő nem adta fel. Ismét a férfi felé vette az irányt, aki megropogtatta a kezét és ugyancsak közelebb lépett ellenfeléhez. Az első ütést Mermando vitte be, ahogy a másodikat és a harmadikat is. Utána hasba rúgta őt és Dipper elterült a földön.

Mermando jót derült a történteken és el is indult befelé. Az ajtó előtt átkarolta

Mabel-t, aki elszörnyedve nézte végig az eseményeket.

Mikor tovább mentek volna, Mermando érezte, hogy Dipper megmarkolja az öltönyét. Megfordult hát, és a fiú erőtlenül térdelt lába előtt, lesütött fejjel, és erőteljesen markolta Mermando öltönyét.

- Hagyd békén a húgom! – nyögte neki. Erre a férfi elmosolyodott.

- Áh! Szóval ez a lányka a húgod! Akkor azt hiszem ma is durva játékokat fogok játszani vele. – miközben ezt mondta az egyik mellette álló férfi kezéből kivette a pezsgős üveget és tartalmát Dipper fejére öntötte – és te nem tehetsz ellene semmit! – nevetett tovább Mermando és miután kiürült az üveg, azt is ráejtette a fiú fejére.

Az üveg széttört és Dipper arcán, több helyen is végigfolyt a vér.

Mermando még egy utolsót kacagott a szenvedő fiún, utána visszament, hogy tovább szórakozhasson. Ahogy ő bement a tömeg is feloszlott. Senki sem maradt az utcán Dipper-t leszámítva. Ekkor megjelent Bill és letérdelt a fiú elé.

- Egek! Mit művelt veled ez a vadállat! – mondta Bill, miközben letörölte Dipper arcát egy kendővel.

A fiú mérgesen nézett maga elé. Felment a szobájába, hogy rendbe tegye magát, és utána elindult, hogy bosszút álljon Mermando-n.

Mermando nagyon jót mulatott a verekedés után. Aztán mire záróra lett, úgy döntött inkább hazamegy. Kocsira szállt és elindult a birtoka felé. Nem csak ebben a városban volt ám kastélya, hanem mindenütt, szerte az országban. Az élete pedig azzal telt, hogy mindet meglátogatta és mulatott egy kicsit a helyiekkel. Az volt a vágya, hogy a világon mindenütt ismerjék a nevét, és jó úton is haladt efelé.

Mikor megérkezett leszállt és indult is befelé. A kastélyban senki sem volt ébren. A szolgálók mind aludtak már. Mermando csendesen osont végig a folyosón. Nem akarta, hogy bárki felkeljen és felelősségre vonja őt. A szobájához érve lassan kinyitotta az ajtót és belépett. Sötét volt, ezért Mermando felgyújtott egy lámpást.

Ekkor hirtelen becsapódott mögötte az ajtó és Dipper lépett elő az árnyékból.

- Megint te vagy az, kölyök? Mégis hogy jutottál be? – kacagott Mermando. Dipper azonban nem volt mókás kedvében. Szemei már sárgán sziporkáztak, és ezt felelte:

- Én mindenhova bejutok, ahova akarok. Most pedig meg foglak ölni.

Ezzel a kijelentéssel pedig elővette a zsebkését és Mermando felé vette az irányt. A férfi tudta, hogy látta már ezt az ábrázatot valamerre, de nem tudta, hogy hol. Lassan hátrálni kezdett.

Ahogy Dipper egyre közelebb került áldozatához, egyre szélesebb vigyor ült az arcára. Mermando-nak átfutott az agyán a gondolta, hogy ő neki egyszer már sikerült megverni ezt az alakot, akkor most is menni fog. Ökölbe is szorította a kezét, hogy bemérjen egy ütést, ám Dipper ezt ügyesen kikerülte, és belemártotta zsebkését Mermando karjába.

- Fáj, igaz? Dipper is valahogy így érzett. – mondta a fiú, majd kihúzta a kést. Mermando szemei kikerekedtek. Felismerte ezt a valakit.

- Bill Chiper. Hogy kerülsz te ide? – kérdezte vérző kezét fogva.

- Kedves, hogy megismersz. Te vagy az első, és, hogy kérdésedre válaszoljak, helyrebillentem egy jóakaróm életét. – felelte neki. Erre a férfi éjjeli szekrényéhez szaladt és kivett a fiókból egy revolvert. Dipper felé tartotta azt.

- Ha közelebb jössz, lepuffanom a bábod fejét.

- Azt hiszed, sikerülhet? Hát, aranyos! – nevetgélte Dipper, és hirtelen Mermando mögé került, ám ő gyorsan reagált és fordult egyet. Egyből lőtt egyet, de mivel célozni nem volt ideje, csak Dipper vállát találta el. A fiú megállt és a lőtt sebéhez nyúlt.

- Emberi test… milyen kis törékeny. – jegyezte meg, és lassan szétfeszítette a sebet és kihúzta belőle a golyót, amit a földre hajított.

- Ez így nem egészen igazságos, de ha te így… - ekkor Dipper hirtelen Mermando elé került – Akkor én sem leszek fair. – és beleszúrta a kést először a férfi kézfejébe, így kiesett kezéből a fegyver, utána a mellkasába, de többször. Addig csinálta ezt, amíg Mermando mozgott. Mikor ezzel végzett elnevette magát. Nem csak Mermando holteste, de a saját teste is csupa vér lett.

- Most pedig ideje lelépni. – mondta halkan és kiosont az ablakon.

Dipper másnap az ágyában kelt. Át sem öltözött tegnap óta, szóval mindene vérbe úszott. Semmi sem maradt meg benne a tegnapból, csupán annyi, hogy kiment az utcára.

- Bill, mi történt tegnap? – kérdezte.

- Megöltem neked azt a Mermando fickót. – mosolyogta, és leült mellé – a helyedben megfürdenék. Elég bizarrul festesz.

Dipper bólintott és lassan felállt. Nagyon gyengének és fáradtnak érezte magát.

Mikor lefürdött és a tükörbe nézett, elszörnyedve nézett végig a testén. Kék, és lila foltok voltak mindenütt, vállán pedig egy hatalmas sebet fedezett fel. Nem is emlékezett arra, hogy hol szerezte. Sosem fordult még elő, hogy kép kiesése legyen.

De a lényeg, hogy Mermando nincs többé, és ez elégedetté tette. Miután felöltözött már emberibben nézett ki, és le is ment. A lépcső alján Angeli fogadta.

- Áh, Dipper! Stanford vár téged az irodájában. – mondta neki. A fiú sejtette, hogy miért hívatja bácsikája, de tudta mivel védje meg magát, szóval nyugodtan ment az iroda felé. Odaérve bekopogott és egyből bebocsátást nyert. A férfi egy fotelbe ült egy ablakkal szemben, háttal az ajtónak.

- Angeli, szólt, hogy látni akarsz. – lépett be Dipper és becsukta maga mögött az ajtót.

- Látni? Túlzás. Beszélni akarok veled.

- Mi a probléma? Megint el kell földelnem valakit? – kérdezte szarkasztikusan a fiú.

- Nem vagyok vicces kedvemben, kölyök. A tegnapi magatartásod tarthatatlan. Azon nyomban vegyél vissza!

Dipper összehúzta a szemét. Gyűlölte ezt az embert.

- Meglátom, mit tehetek. – felelte teljes nyugodtsággal a fiú.

- Ez nem kérés volt, hanem utasítás! – állt fel Stan és Dipper elé lépett – Ha nem veszel vissza, akkor kidoblak innen, és mehetsz Isten hírével. Világosan fogalmaztam?

Dipper inkább nem nyitotta ki a száját, csak bólintott, de nem most találkoztak utoljára ebben a szobában.

Munka után, mikor mindenki kezdett elvonulni Dipper is elindult, de nem a szobája felé. Az úti cél Stan szobája volt. Szemei már nem a sajátjai voltak, de nem is akarta ezt most másképp.

Belépvén a szobába teljes sötétséget fedezett fel. Stan az ablak előtt állt egy pohárral a kezében.

- Mit keresel itt, kölyök? – kérdezte. Dipper elvigyorogta magát.

- Csak beszélni akarok veled Mabel-ről. – mondta és közelebb lépett hozzá.

- Megállni! – szólt rá Stan, de Dipper nem így tett. Hirtelen közel ugrott Stan-hez, és mellkasába vágta a kést, amit a vacsora alatt csempészett a zsebébe.

A férfi cseppet meggörnyedt, de erőteljesen megszorította a gyerek csuklóját, majd pár lihegés után hátrébb lökte őt.

- Tudod… - kezdte Stan, és szétgombolta az ingjét, mutatva felsőtestét – a szívem még mindig nem a jobb oldalon van, Bill Chiper.

Stan mellkasának jobb oldalán, a szúrt seb mellett egy másik is volt, mai már csak egy régi hegnek látszott.

- Nahát! Emlékszel még rám? – mosolyogta Dipper.

- Hogy is felejthetném el azt, aki megölte a testvéremet?

És a két személy mereven egymásra nézett…

És íme a harmadik részem :)

Ha tetszett, és érdekel a folytatás, kérlek, hagyj nyomot! ;3