2.fejezet: A furcsa érzelmek

Dipper-nek reggel kipattant a szeme. Egyből a tegnapi alakra gondolt. Arra még emlékezett, hogy bemutatkozott neki. „A nevem Bill.” visszhangzott a fejében. Talán csak álmodta volna?

Lassan felült, és maga elé nézett. Szíve majd kiugrott a helyéről, ugyanis Bill az ágya végében feküdt és őt figyelte fülig érő vigyorral.

- Mit keresel itt?! – kiáltott fel Dipper, miközben a falhoz passzírozta magát.

- Nehogy megint elájulj! Tegnap este is minden további nélkül kidőltél. – felelte Bill, miközben felállt, és leugrott az ágyról – Te idéztél meg, nem de?

- Igen, de…

- De mi? – lépett hozzá közelebb a szőke, és még mindig mosoly ült az arcán.

- Miért vigyorogsz rám, ilyen furcsán? – kérdezte Dipper. Erre Bill elnevette magát.

- Csak örülök, hogy végre megint itt lehetek Gravity Falls-ban.

Dipper próbált megnyugodni, majd higgadtan megkérdezte:

- Igaz az, hogy képes vagy teljesíteni egy személy minden vágyát?

- Igen. – felelte Bill – De az nem megy ám egy csettintésre. A pozitív érzelmekből nyerem az erőmet, szóval csak akkor megy, ha már igaz barátok vagyunk.

- Ez mekkora egy hülyeség! – mondta Dipper. Bill közelebb hajolt hozzá, és ujjával megbökdöste Dipper arcát, miközben csipkelődve így szólt:

- Na, mi van? Nem akarsz a barátom lenni? – és közben továbbra is vigyorgott.

- Őszintén? Nem igazán. Számomra te túl furcsa vagy.

- Én? Hisz te vagy az, aki még a nevét sem árulta el. – ült le vele szemben Bill.

- Dipper Pines, és kérlek, ne vigyorogj már úgy, mint a tejbe tök! Kiráz tőle a hideg. – veszekedte.

- Sajnos nem megy. Már rég az arcomra fagyott ez a mosoly.

- Egek! Azt hiszem hibát követtem el. – sóhajtott fel Dipper, tenyerébe temetve arcát. Ekkor kopogás hallatszott. Dipper gyorsan felnézett, de Bill-t már sehol sem látta. Az ajtón Mabel lépett be.

- Szia! – köszönt a lány – hoztam neked reggelit. Jobban vagy már?

- Igen. Már egész jól vagyok.

Mabel leült mellé és egy kicsit még beszélgettek, utána a lány elment. Dipper furcsállta, hogy Bill így eltűnt, de ahogy ezen tanakodott, hirtelen megszólította.

- A lány a húgod?

- Kérlek, ne ijesztgess! – szólt ár Dipper, miközben szívére tapasztotta kezét - Egyébként nem a húgom. Ikertestvérek vagyunk.

- Jaj, de édes! Hozott neked ebédet.

- Nos, ennek reggelinek kéne lennie. De mégis egy leves és egy főétel van a tálcán. Pedig tudja, hogy nem szeretem a leveseket. – mondta Dipper.

- Óh, akkor megkaphatom? Idejét sem tudom, mikor ettem utoljára.

- Csak nyugodtan! – tolta közelebb hozzá. Bill felkapta és szájához emelte a tányért, és mohón benyelte az egészet. Mikor végzett elegánsan letette.

- Ejha! Te aztán éhes lehettél. – csodálkozott Dipper.  Bill pedig erre megint csak nevetett.

Dipper lassan elfogyasztotta a reggeli ebédjét, közben beszélgetett Bill-el, többek között arról, hogy mi is ő valójában. Bill csak annyit mondott, hogy egy nagy erejű lény ő, de konkrétumot nem adott.

- Nagy erejű lény. – gondolkodott el Dipper – Milyen nagy dolgokra vagy képes?

- Komolyan kérdezed? Hát nemrég láttál is tőlem egy nagy „dolgot”. Képes vagyok arra, hogy eltűnjek más emberek szeme elől. Ügyelek arra, hogy csak azok lássanak, akik megidéztek.  – kacsintott rá, majd így folytatta – no, meg tudok lebegni is.

- Tényleg? – ámult rá a fiú. Erre Bill felugrott a falra és úgy sétált rajta, mintha nem hatna rá a gravitáció – Ez valami eszméletlen.

Dipper csak bámult rá egy ideig, mire Bill megszólalt.

- Jaj, ne bámulj így! A végén még elpirulok! – közben pedig vigyorgott, mint mindig. Dipper elfordult és elővette a könyvet. A fedelét bámulta.

- Mit nézel? – támaszkodott a fejére Bill, és mikor meglátta könyvet kikapta a kezéből.

- Hé, add vissza! – szólt rá Dipper.

- Vedd el, ha tudod! – nevetett rá a szőke. Erre a fiú kiugrott az ágyból, majd ebben a percben hasához kapott és térdre esett. Bill mellé lépett – minden rendben? – kérdezte miközben arcára most először vigyor helyett aggódás ült.

Dipper hirtelen kikapta a kezéből a könyvét.

- Haha! Bevetted! – nevette.

- Na, te kis ravasz! – vigyorodott el újra Bill és játékosan dulakodni kezdtek a könyvért.

Estére mindketten a földön feküdtek, fejjel egymásnak, úgy, hogy fejük teteje majdnem összeért. A plafont nézték csendben.

- Bill – kezdte végül Dipper – Mióta itt vagyok ez volt az első, hogy nem érzem magam olyan magányosnak.

- Magányos voltál?

- Ühüm – bólintott a fiú – A testvérem egész nap dolgozott én meg… itt vagyok, egyedül.

- Borzalmas lehetett. Én egész életemben magányos voltam. Volt, amikor megidéztek, de csak kihasználtak és eldobtak, miután elérték a céljukat – Dipper döbbenten hallgatta ezt végig, Bill pedig föléje hajolt és így folytatta – Viszont úgy érzem, te más vagy. Neked valóban én kellek.

Dipper csak némán nézte a fölötte lévő szőkét, aki mosolygott rá, de most kicsit másképp, mint eddig. Nem tudta miben, de ez más volt. Kisvártatva megszólalt.

- És neked… én kellek?

De ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, kinyílt az ajtó és belépett rajta Dipper mindenkori vendége, Mabel.

A lány furcsállta, hogy testvére a földön fekszik, de Dipper csak annyit felelt, hogy túl sokat volt az ágyban és épp itt volt az idő, hogy valami mást is kipróbáljon.

Mabel letette neki a vacsoráját és mesélt neki az aznapi próbáról, de csakhamar mennie kellett. Dipper kérlelte, hogy maradjon még, legalább egy kicsit, de nem lehetett.

Mabel elment. Dipper felállt és az ágya felé vette az irányt. Leült és a vacsorájára nézett, de nem volt étvágya. Nagyon hiányzott neki a húga. Hiszen naponta alig látja. Bill az ablak mellett állt, a falnak támaszkodva és tűnődve nézte a fiút, aki hozzá sem nyúlt a vacsorájához, hanem inkább azonnal befeküdt az ágyába és a fal felé fordult.

Bill csak nézett rá. De hogy mi járhatott a fejében? Ki tudja!

Másnap Dipper már egészen jól volt, olyannyira, hogy munkába is állhatott, de a délelőttje most is szabad volt. Elment tehát sétálni egyet a falu körül. Nem mesze a határtól egy tavacskát fedezett fel. Eldöntötte, hogy megmártózik benne.

Levetkőzött egészen fehérneműig és lassan bement a hűvös vízbe. Egymaga állt benne és se perc alatt megunta. Eldöntötte, hogy kis is mászik, de amikor megfordult víz csapódott az arcába.

- Haha! Erre nem számítottál, mi? – nevetett a képébe Bill.

- Mikor jöttél utánam? – kérdezte Dipper, miközben kezével vizes arcát törölgette.

- Jaj, butus! Mindig melletted vagyok.

- Ha ez így van, akkor miért csak most jöttél elő?

- Mert csak most vagy egymagad, és emlékszel? Engem csak te láthatsz. – kacsintott rá Bill és újra arcon fröcskölte őt. Na, de ezt már Dipper sem hagyatta. Heves vízi csatába kezdtek. Bill közelebb férkőzött Dipper-hez és megkísérelte meglökni őt, csakhogy Dipper elkapta a szőke csuklóját, így mindketten talpig vizesen végezték. Nevetve ültek fel a vízben, majd Bill felállt és kezet nyújtott barátjának.

Dipper mosolyogva csapott bele és a szőke felsegítette őt. Utána elindultak a part felé.

Dipper ekkor egy furcsa jelet vett észre társa hátán. Egy háromszög volt az közepében egy nagy szemmel és körülötte egy nagy kör.

- Bill, mi az a hátadon? – kérdezett rá.

- Az? Vele születtem. Talán egy furcsa anyajegynek is lehetne nevezni.  – mosolygott rá Bill.

- Nekem is van egy furcsa anyajegyem. A homlokomon van egy Göncöl szekér alakú.

- Tényleg? Mutasd meg! – lépett közelebb hozzá Bill. Dipper feltolta vizes fufruját és valóban ott volt.

- Ez valami eszméletlen! – ámult el a szőke. Egy ideig csak nézte és nézte Dipper homlokát, utána így szólt – de miért rejted el?

- Mert régebben sokan csúfoltak miatta. – engedte vissza a haját a fiú, miközben lehajtotta a fejét. Bill barátságosan beletúrt a hajába.

- Nekem nagyon tetszik. – mosolygott rá. Dipper pedig viszonozta ezt.

Estére visszamentek a házba és Dipper neki is kezdett a munkának. Gideon ma is megjelent, Dipper ma is szívesen megölte volna és az este unalmasan és lassan telt. Mígnem egy fiatal, szőke lány lépett be. Dipper egyből elibe lépett.

- Jó estét! Segíthetek?

A lány végigmérte őt, majd elmosolyodott.

- Óh, igen. Épp most találtam meg azt, amit kerestem. – mondta, majd Dipper arcára tette a kezét és magához húzta, hogy megcsókolja. A fiú egyből elhúzódott.

- Mit művelsz?! – fakadt ki.

- Szórakozom. Alkalmazott vagy, nem?

- De… de…- Dipper gyorsan próbált kitalálni valamit, majd hirtelen így szólt – Kiskorúakat nem szolgálunk ki.

A lány egy köteg pénzt vett elő a táskájából.

- Van pénzem, szóval az enyém vagy. – mosolyodott rá. Stanford egyből ott termett és elvette tőle a pénzt, majd közelebb tolta hozzá Dipper-t.

- Jó mulatást, kisasszony! – kacsintott és ment is.

- Pacifica Northwest. – szólalt meg a lány.

- Mi? – kérdezett vissza Dipper.

- Ez a nevem. Szólíts Pacifica-nak.

Dipper bólintott és leültek egy asztalhoz.

- Mesélj magadról! – szólította fel Pacifica.

- Öhm… nevem Dipper Pines. Tizenkét éves vagyok, nem sokára töltöm a tizenhármat és a csillagjegyem szűz.

- Ik. - Úgy tűnik, hogy csak egy év van közöttünk.

- Tizennégy éves vagy? – döbbent le Dipper, mire a lány bólintott – sokkal többnek tűntél.

- Igen. Sokan irigylik is, hogy ilyen nőies vagyok. – dobta hátra büszkén a haját a lány – most pedig, hogy megismertük egymást…

Azzal Pacifica beleült Dipper ölébe és megcsókolta őt, utána így folytatta – Egek! Milyen rosszul csókolsz.

- Mivel ez volt az első. – felelte a fiú.

- Jaj, de kis édes! – vihogta Pacifica – Akkor most szépen megtanítalak, hogyan is kell csókolózni. Először is, használd a nyelved!

Az este pedig ezzel telt el, de Dipper legalább tökéletes csókmester lett, legalább is Pacifica szerint.

Munka után Dipper felment a szobájába, és leült az ágya szélére. Bill mellé ült.

- Láttam jól mulattál azzal a lánykával. – mosolyogta.

- Nem. Ő szórakozott velem. – sóhajtotta Dipper.

- Egek! Csak nem ellenedre volt egy csinos szőke hölgy csókja? – incselkedett Bill.

- Neked talán tetszene, ha lekicsinylően tanítgatnának csókolózni. Igazán kínos volt.  – fakadt ki Dipper. Bill megsimogatta a fejét.

- Jól van, na! Nem kell ezen így fennakadni. Holnap vélhetően jobban kijöttök majd. Hiszem már nagyon benne vagy a csók témában.

- De holnapig nem gyakorlom, mi lesz, ha elfelejtem? – aggodalmaskodott a fiú, mire Bill közelebb hajolt hozzá.

- Legyek a próbababád?

Dipper letaglózva nézett vissza a vigyorgó szőkére. Hirtelen elfordult.

- Ne légy nevetséges! – mondta. Bill elnevette magát.

- Olyan cuki, hogy ilyen hiszékeny vagy.

Dipper mélyet sóhajtott, majd így szólt:

- Késő van. Lefekszem.

Azzal bedőlt az ágyba és gondolkodott.

Másnap nehezen kelt fel. Ahogy végzett a takarítással egyből sétára indult, de most az volt a célja, hogy többet kiderítsen erről a Pacifica-ról. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy megtalálja.  A lány éppen a piacon nézelődött.

Dipper egy közeli sikátorba bújt és onnan figyelte, hogy mit csinál Pacifica. Hirtelen valaki megszólította.

- Nocsak, leskelődsz a szőke lány iránt?

Dipper szíve majd’ megállt, úgy megijedt. Egyből megfordult és Bill-t látta maga előtt. Dipper némelyest lenyugodva ült le a földre.

- Bolond vagy. Csak érdekel, hogy miféle lány tart a markában. – felelte neki a fiú.

- Vagy úgy! – vigyorogta Bill, majd letérdelt elé, és tenyerét a falra tapasztotta, pont Dipper feje mellé, és miközben közelebb hajolt hozzá, így folytatta – vigyázz! A végén még féltékeny leszek.

Azzal eltűnt. A sikátor mellett egy nő állt meg, és furcsán nézett Dipper-re.

- Jól vagy, fiam? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. – kérdezte a nő. Dipper felállt és mosolyogva így felelt:

- Minden rendben, hölgyem.

Azzal sietve elment onnan, és egy stand melletti hordó mögül leste Pacifica-t.

Úgy látta, hogy a lány valami díszes dobozt vesz a kezébe, majd pénzt ad érte. Dipper arra gondolt, hogy valószínűleg valami ékszert vett magának. Kicsit később Pacifica megállt a pékségnél és vett magának egy sajtos bagettet. Ez után, kicsit arrébb leült egy padra, hogy elfogyassza. Miközben falatozott egyre csak a dobozkát nézte és közben mosolygott.

 Dipper-t most már nagyon is érdekelte, hogy vajon mi lehet abban a dobozban. Odamehetne hozzá csak, úgy megkérdezni? Az elég feltűnő lenne és vélhetően Pacifica minden további nélkül lekoptatná. Ahogy ezen tanakodott, észre sem vette, hogy közben a lány tovább állt. Dipper tovább követte őt. Útközben Pacifica találkozott néhány ismerősével, akikkel kedélyesen elbeszélgetett, de persze a dobozt egyiküknek sem mutatta. Ezután a lány hazament.

Dipper pedig kiment a falu szélére és leült az egyik kapualjba. Egyre azon járt az esze, hogy vajon mi lehetet abban a dobozban. Ugye ékszer nem lehet, hiszen azt végigmutogatta volna a barátainak is.

Ahogy tanakodott Bill jelent meg mellette.

- Na, mire jöttél rá? – kérdezte.

- Semmire. Vett valamit, de nem tudom mit, mert pont akkor jelentél meg hülyéskedni. – felelte neki Dipper.

- Jaj, de durva vagy! Mégis miért izgat az, hogy mit vett? Úgysem tetszik neked… elméletileg. – sandított rá Bill.

- Gyakorlatilag sem. Csak tudni akarom, kivel gabalyodok össze minden este.

- Óh, igen. – vigyorgott Bill – Egyelőre. Utána te betöltöd a 13-at, ő pedig 15 évessé cseperedik és… - Bill titokzatosan szünetet tartva, közelebb húzódott Dipper-hez és felhúzta a fiú ingjét, egészen a nyakáig, miközben folytatta – lassan megváltok a ruháitoktól és eggyé lesztek.

Dipper arca kipirosodott.

- Ne légy nevetséges! – húzta vissza az ingjét – Nem fogok ilyen dolgokat csinálni vele.

- De muszáj lesz, ahogy Mabel-nek is.

Dipper sok idő után most ismét belegondolt húga helyzetébe. Hiszen alig pár nap és betöltik a tizenhármat, és akkor Mabel-nek… nem is akart belegondolni.

- Későre jár. Menjünk. – mondta Dipper és felállt. Még pár percig nézte a tájat, majd elindult vissza a bordélyházba.

Este megint eljött a monoton rutin Gideon-nal és a piálásával. Ahogy telt az idő Pacifica is megjelent, és ismét Dipper-re fájt a foga. Leültek egy asztalhoz és a lány kért egy pohár pezsgőt az egyik lánytól, aki már hozta is. Közben Pacifica elkezdte a beszélgetést.

- Na, milyen napod volt?

- Öhm… egész jó, azt hiszem. – felelte feszélyezetten a fiú, majd a jól neveltség kedvéért visszakérdezett – Na, és neked?

- Meglehetősen jó. Reggel lementem a piacra és találkoztam a barátnőimmel is.

Dipper-nek ismét eszébe jutott a kis dobozka. Itt az ideje, hogy kiderítse, de csak diszkréten.

- Óh… és mi jót vettél a piacon?

- Őszintén semmit. Csak nézelődtem.

Pacifica hazudik, gondolta Dipper, azt viszont nem értette miért. Mi lehet abban a dobozban? Bele őrül a kíváncsiságba.

Nem akart erőszakosan rákérdezni, mert akkor talán kiderülne, hogy ő bizony kifigyelte a lányt, ezért hagyta a fenébe.

Idő közben kihozták a pezsgőt. Pacifica belekortyolt egyet, majd a fiúra nézett.

- Te nem iszol? – kérdezte.

- Kiskorú vagyok. Tartózkodom az alkoholtól.

Pacifica kuncogott, majd Dipper ölébe ült.

- Igazán aranyos vagy ilyenkor, tudod? – mondta, majd hosszan megcsókolta. A fiú felelevenítette az összes addig tanult dolgot és mindent beleadva viszonozta. Miután ajkaik eltávolodtak egymástól Pacifica mosolyogva nézett Dipper szemébe.

- Nagyon jó vagy. Látszik, hogy én tanítottalak.

- Hurrá… - forgatta a szemét Dipper. A lány arca komorabbá vált.

- Te nem is élvezed a csókjaimat, igaz? – nézett rá szomorúan, miközben végigsimogatta az arcát. Dipper nem tudta mit mondjon erre. Némán nézett vissza rá, mire a lány felállt – most mennem kell – mondta és elsietett. Dipper észrevette, hogy Pacifica zsebében ott van az a díszes doboz.

Első gondolata az volt, hogy utána megy, hogy kiderítse, de az után eszébe jutott, hogy akkor azt is meg kéne kérdeznie, hogy mi a baj, és ez őt a legkevésbé sem érdekelte.

Későbbiekben folytatta a munkáját.

Munka után Dipper beszélni szeretett volna Mabel-el, de Wendy elhívta a lányt, mert az egyik táncos épp a szülinapját tartja, és együtt szeretne velük ünnepelni.

Dipper megint egyedül maradt. Felment a szobájába és szomorúan leült az ágyára. Bill mellé ült.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Már napok óta egy szót sem tudtam beszélni a húgommal. Egyre magányosabbnak érzem magam. – sóhajtotta a fiú.

- Tudom, mit érzel. – simogatta meg Dipper fejét Bill – Nekem évszázadokon át nem volt senkim. Nincs is rosszabb, mint a magány.

Dipper-t hirtelen elöntötték az érzelmek és elsírta magát. Megölelte Bill-t, aki hagyta, hogy a fiú a ruháját áztassa.

- Ne sírj! Én mindig itt leszek melletted. – vigasztalta őt Bill. Dipper pedig álomba sírta magát Bill karjaiban.

Másnap Dipper későn kelt. Esős nap volt ez, pont olyan, mint az, amikor idejöttek. A fiú ma is elment sétálni egyet, habár tudta, hogy az eső lerövidíti majd az erre szánt idejét. Így is lett. Mikor elkezdett zuhogni, a fiú beállt egy eresz alá, és várta az eső végét. Közben egy lovas kocsit pillantott meg. Egy öltönyös úr tartott felé. Azt is észrevette, hogy ezt az urat Pacifica állítja meg.

- Apa, ilyen hamar elmész? – kérdezte szomorúan a lány, esernyőt tartva maga fölé.

- Igen. Fontos ügyem van Virginia-ban.

- Szeretnék adni neked valamit. – mondta erre Pacifica, és elővett a zsebéből egy kis malacka alakú plüsst – én csináltam neked. Azt beszélik, a malac szerencsét hoz. – nyújtotta neki. Erre az apja ezt felelte:

- Ne légy nevetséges! Mi szükségem lenne nekem erre? Az üzlet nem szerencse, hanem kemény munka. Nyugodtan kidobhatod az a gyerekjátékot.

Azzal a férfi beszállt a kocsiba és elhajtott. Pacifica szomorúan nézett utána. Ernyőjét a földre ejtette, majd térdre hullva, sírva fakadt.

Dipper végignézte a történteket és sajnálta ugyan a lányt, gondolta odamegy, hogy megvigasztalja, de mégsem tette. E helyett még arrébb húzódott és amint elállt az eső hazasietett.

A nap hátralévő részében segített Angeli-nek leltározni, majd estére megérkeztek a vendégek. Idővel pedig Pacifica is betoppant.

Leültek Dipper-rel a megszokott asztalukhoz és beszélgettek.

- Szomorúnak tűnsz. Mi a baj? – kérdezte Dipper.

- Semmi, csak… az apám. Megint elment, méghozzá igen hosszú időre.

- Közel álltok egymáshoz?

- Bár úgy lenne! – mosolygott keserűen Pacifica – Valamiért nem kedvel engem, pedig én nagyon szeretem őt.

Dipper bólintott és megint észrevette a lánynál azt a dobozkát. Eldöntötte, hogy most rákérdez.

- Nahát, milyen szép dobozka van nálad! – mutatott rá – Mi van benne?

Pacifica tűzvörösen a zsebéhez kapott, amiből feltűnően kikandikált az a bizonyos díszes dobozka – óh ne! Valami női encsem-pencsem lesz? – viccelődött Dipper. A lány lassan kivette a zsebéből és még mindig elég vörösen nézett azt, majd hirtelen odanyújtotta Dipper-nek.

- Én ezt… neked vettem. – mondta félénken – Már tegnap oda akartam adni, de valahogy… nem sikerült… - mondta lassan, leplezve, hogy valójában csak nagyon izgult emiatt és valószínű, hogy ma sem adta volna neki oda, ha Dipper nem fedezi fel nála, aki most nagyon meg volt lepve. Lassan elvette a dobozt és szépen megköszönte azt, majd így folytatta:

- Na, és mégis milyen apropóból kapom ezt?

- Csak úgy… mert kedvellek… - majd kisvártatva hozzátette -, mint barátot.

Dipper rámosolygott, majd kinyitotta a dobozt, amiben egy zsebóra volt színezüstből.

- Azta! – ámult el a fiú – ezt el sem merem fogadni.

- Ugyan már! – szólt rá Pacifica – gyere, feltűzöm az öltönyödbe.

Felálltak és a lány kisebb-nagyobb nehézségek árán „beleszerelte” az órát abba az öltözékbe.

- Nagyon szépen köszönöm. Vigyázni fogok rá. – mondta Dipper és valóban nagyon örült ennek az ajándéknak – Engedd meg, hogy viszonozzam.

Dipper beletúrt a lány szőke hajtincseibe, majd magához vonta őt és lágyan megcsókolta. Pacifica még közelebb húzódott a fiúhoz, miközben viszonozta a kedves gesztust.

Ezután átölelte Dipper-t és hozzábújt, akár egy kiscica. A fiú erre, viszont ölelte őt és egy ideig így álltak egymás előtt ölelkezve.

Az este ezután nagyon jól telt. Fesztelenül beszélgettek és még táncoltak is egyet.

Már közelgett a záróra, mire Pacifica hazaindult. Elköszönt hát Dipper-től és megölelte őt ugyan olyan „kiscicásan” mint a csók után, majd hazament.

 Dipper most először elégedett volt a napjával és jókedvűen ment fel a szobájába, ahol elővette a zsebórát, hogy jobban szemügyre vehesse.

- Nocsak! Mit kaptál? – lépett mellé Bill.

- Egy zsebórát. Pacifica adta nekem ajándékba.

- Nahát! Csak úgy, minden további nélkül? – kérdezte csodálkozva Bill – Szerintem nagyon is kedvel téged.

- Igen, de mint barátot.

- Na, és csalódott vagy? Mi tagadás! Egy ilyen gazdag lány jól jönne neked. – viccelődött Bill.

- Jaj, már! Én nem szeretek kihasználni senkit. – mondta neki Dipper és lefeküdt aludni. Bill mögé feküdt és a vállára tette a kezét.

- Örülök, hogy most nem sírva alszol el… habár mi tagadás… - Bill lassan átölelte Dipper derekát – Jó volt, hogy egész éjjel a közelemben tudhattalak.

Dipper nem felelt. Maga sem tudta mire vélni a benne kavargó vegyes érzelmeket, inkább próbált aludni, ami nehezére esett ebben a furcsa pozitúrában.

Másnap Dipper ugyan ebben a pózban ébredt fel. Lassan kimászott az ölelő karokból, felöltözött és már rohant is lefelé. A folyosón Stanford állította meg.

- Jó reggelt, Dipper! – szólította meg.

- Stanford! – biccentett a fejével a fiú.

- Tegnap úgy vettem észre, hogy nagyon jól összemelegedtetek azzal a Northwest lánnyal. – mondta Stan.

- Igen… úgy valahogy. – Dipper érezte, hogy Stanford forral valamit, és amit ő gondol, az sosem helyes. Feltételezése be is bizonyosodott.

- Akár ki is tudna segíteni minket, nem gondolod? – mosolyogta a férfi.

- Mi van? – fakadt ki Dipper. Stanford mellé lépett és átkarolta a vállát.

- Ugyan! Ez nem rossz dolog. Ő gazdag és kisegít minket, szegényeket.

- „Minket, szegényeket”? Stanford, te már most is vagy olyan gazdag, mint ők, ha nem gazdagabb. Hova akarsz még több pénzt?

- Dönts okosan, kölyök! Idősebb korodban meg fogod bánni, hogy nem használtad ki ezt az alkalmat. – mondta neki intően Stan, majd egy listát nyomott Dipper kezébe – Nesze! Ezeket kéne még a nap folyamán beszerezned.

Dipper végignézett a listán. Ezek mind italok voltak.

- Esetleg valami költőpénzt is kapok hozzá? – kérdezte.

- Költőpénzt? Mi vagyok én, egy bank? Van fizetésed. Vedd meg abból! – veszekedte Stan és már ment is el.

Dipper mérgesen nézett utána. Nem elég, hogy alig kap valamit, mivel itt lakik, még azt is a munkára kell költenie. Egyébként sem volt túl sok pénze, nem tudta ki tudja-e majd fizetni mindezt.

A fiú felment a szobájába a pénzéért. Bill még mindig aludt. Hagyta hát őt és elindult. Vállára dobott egy rekeszt és már ment is vásárolni.

Ahogy sétálgatott megpillantotta Pacifica-t egy virágárusnál. Próbált nem odanézni, hogy a lány ne vegye őt észre és szemlátomást ez sikerült is, csakhogy Pacifica bizony észrevette Dipper-t, csak nem mert odaköszönni neki, odamenni meg főleg nem. Úgy tett, mintha észre sem vette volna őt és tovább beszélgetett a virágárussal.

- Egyébként nekem a rózsa a kedvencem. – mondta az árus – Te melyiket részesíted előnyben? – kérdezte.

- A liliomot. Egyszerűen imádom. – mosolyogta.

Dipper lassan odaért a bolthoz. Letette a rekeszt, majd elővette a papírt és összeszámolta mennyibe is fog ez neki kerülni.  Utána kivette a zsebéből a pénzt és átszámolta azt is. Mélyet sóhajtott és a szomorúan a falhoz dőlt. Ahogy sejtette. Ez nem lesz elég. Lassan leült a földre, egyik térdét arca elé húzta rákönyökölt és ujjaival a homlokát dörzsölgette.

Valahonnan pénzt kell szereznie. De mégis honnan, vagy mi módon? Fogalma sem volt, hogy mit tehetne ez ügyben.

Ahogy ezen tanakodott megszólította valaki.

- Szia! Minden rendben? Vagy fáj valamid?

Dipper felnézett. Pacifica-t látta maga előtt. A lány leguggolt elé, és érdeklődve fürkészte a fiú arcát, aki úgy döntött most őszinte lesz. Így hát elmesélte, hogy kéne vennie jó néhány italt, de pénzt nem kapott rá, így neki kéne kifizetnie, csak hogy mivel amúgy is kevés fizetést kap, nem tudja miből kifizetni.  Pacifica rámosolygott és így felelt.

- Ha csak ennyi a baj, segíthetek. Kifizetem neked.

- Nem engedem. – mondta komolyan Dipper – Nem foglak, és nem is akarlak kihasználni.

- De ez igazán nem nagy ügy. Elvégre nekem sok pénzem, van. Meg sem kottyan ez a kis kiadás. Ennél ötször nagyobb összeget kapok zsebpénznek, hetente. – erősködött Pacifica – te is tudod, hogy Stanford nagyon dühös lesz, ha nem teljesíted maradéktalanul az utasításait.

- Igen, de… - Dipper nem tudott mit mondani ezekre az ész érvekre. Hát belement. Bementek a boltba és összeszedték, ami kell majd mikor kiértek Dipper megköszönte, hogy kisegítette őt, majd letette a rekeszt és a lány felé fordult.

- Nyújtsd ide a kezed.

Pacifica nem értette, de így tett. Dipper megfogta a lány kezét és belenyomta a kevéske pénzét, ami volt. Utána így folytatta:

- A maradékot visszaadom, amit módomban áll majd.

Azzal el is ment. A lány pedig csak nézett utána. Esze ágában sem volt visszakérni ezt a pénzt, de Dipper becsületessége meglepte.

Ahogy pedig a fiú ment hazafelé, megakadt a szeme a virágárus kirakatán, abban is a liliomon. „A liliomot. Egyszerűen imádom.” gondolt vissza rá a fiú. De állj! Miért gondol ő hirtelen Pacifica-ra? Vagy egyáltalán miért nem tudja levenni a szemét erről a liliomról?

Nem értette meg magát. Mindenesetre erőt vett magán és visszament az italokkal.

Miután hazaért eltette az italokat Angeli-vel, estére pedig Dipper felvette az öltönyét a zsebórával együtt és már jóformán várta, hogy mikor lép be Pacifica.

Idővel a lány meg is érkezett. Öleléssel köszöntek egymásnak, és le is ültek egy asztalhoz beszélgetni.

- Dipper – kezdte Pacifica -, lehet egy nagy kérésem?

- Hát… nem tudom. – Dipper elkezdett félni ettől a nagy kéréstől – Először had tudjam mi az.

- Tudod… pénteken lesz egy nagy parti nálunk és szeretném, ha eljönnél, mint kísérőm. – mondta a lány. Dipper egyből rávágta válaszát.

- Kizárt dolog. Nem fogok egy halom előkelő ember közé menni. Nem vagyok én odavaló.

- Kérlek! Ha megint egyedül megyek, akkor-

- Akkor miért nem kérsz meg valaki mást? – kérdezte ingerülten Dipper. Hallani sem akart arról, hogy elmenjen egy ilyen partira. Sosem volt még ilyen helyen, fogalma sincs mi helyénvaló egy ilyen rendezvényen. Továbbá Pacifica-t sem kedvelte annyira, hogy elkísérje, de mikor erre gondolt elbizonytalanodott.

Valóban. Mit akar, vagy mit kéne éreznie? Vagy egyébként, mit is érez ő most valójában?

A lány lesütötte a szemét.

- Azért kértelek meg téged, mert veled szerettem volna menni. – felelte halkan.

- De… - Dipper próbált valami ésszerű kibúvót keresni – Stanford biztosan nem enged el a munkából.

- Ha csak ennyi a baj, segítek.

Pacifica odament Stanfordhoz és elkezdett beszélni vele. Dipper nem hallotta miről van szó, de látta, ahogy először Stan csúnyán néz a lányra, majd értetlenül, végül pedig virágzó tekintettel. Pacifica a kezébe nyomott egy köteg pénzt, és eljött onnan.

- Gond megoldva. – ült vissza a helyére.

- Te most megint megvettél? – akadt ki Dipper.

- Ugyan dehogy! – tiltakozott a lány – Én csupán kifizettem azt a bevételhiányt, amit az okoz, ha eljössz péntek estére.

- Ez ugyanaz, csak másként fogalmazva.

- De… azért eljössz, ugye?

Pacifica számító szemekkel vizslatta Dipper gondterhelt arcát, aki a háta közepére sem kívánta ezt az egészet. Persze, jól mulat a lány társaságában, de hogy elmenjen vele egy puccos helyre? Inkább kihagyná, de nem tehet mást, ha már egyszer kifizették. Mély sóhajtás után így felelt:

- Jól van, legyen.

- Köszönöm Dipper! – ölelte át a fiú nyakát Pacifica – De még előtte be kell szereznünk neked egy alkalmi öltözéket.

- Ez a fekete öltöny nem jó? – értetlenkedett Dipper.

- Öltöny? Kérlek! Egy partira nem illik öltönyt venni. Sokkal inkább szmokingot.

- Miért? Van különbség? – Dipper még mindig nem értette mi a probléma a ruhájával, de Pacifica kisvártatva rávilágított az igazságra.

- Drágám, tudod, a felöltő részük teljesen különböző. A gallér kialakítása a szmokingnál nyújtottabb. A szmoking mellényének alig van háta. A szmoking, mint viselet, sokkal elegánsabb hatást kelt. De nem szabad összekeverni a frakkal, mert az megint más. Az öltöny hétköznapibb, színesebb. A szmokingban legelfogadottabb a fehér és a fekete, valamint a nyakkendője is egészen más.

- Erről is csak egy nő tud ennyit beszélni. – viccelődött Dipper, pedig valójában szégyellte, hogy még ennyit sem tud saját neme öltözködéséről.

- A lényeg, hogy be kell szereznünk neked egy szmokingot. Holnap ráérsz?

- Muszáj lesz. – sóhajtotta a fiú. Ezután, átbeszélték a részleteket és mire mindennel végeztek úgy elszaladt az idő, hogy Pacifica-nak haza kellett mennie.

Dipper felment a szobájába, ahol már Bill várt rá. A fiú az ágyban feküdt és – mint mindig – vigyorogva végignézett Dipper-en, majd megkérdezte:

- Na, milyen napja volt az én egyetlen barátomnak?

- Vacak. – felelte a fiú.

- Óh, mi történt?

- Szerinted kinek kell elkísérnie Pacifica-t két nap múlva egy partira?

- Ez egy beugratós kérdés? – viccelődött Bill. Dipper leült az ágy mellé és így folytatta:

- Lefizette Stanfordot és most mehetek jó pofizni a gazdag trógerekkel.

- Jaj, már! Biztosan jó muri lesz! – hajolt mellé a szőke – hiszen úgy is közelebb akarsz kerülni hozzá, nem de?

- Dehogy is! Eszem ágában sincs. – fakadt ki Dipper – Nem vagyok szerelmes belé.

- Igen? – kérdezett vissza incselkedve Bill, majd leugrott az ágyról és Dipper elé térdelt. Lassan végigsimogatta az állát, miközben ezt mondta – Akkor mégis kibe vagy szerelmes?

Dipper nem jutott szóhoz zavarában. Furcsa érzések kavarogtak benne. Közben Bill egyre közelebb hajolt hozzá. Végül összeért a homlokuk.

- Hallod, elég meleg a fejed. Nem lehet, hogy megbetegedtél? – kérdezte vicceskedve Bill.

Dipper azt felelte lehet, és most inkább lefekszik. Gyorsan befeküdt az ágyba és próbált nem az iménti kellemetlen jelenetre gondolni.

Kibe is szerelmes ő? Tudta, de nem akarta elhinni magának. Próbált másra gondolni, de egyre csak ugyanaz az arc ugrott be neki. Nehezen aludt el aznap este, de még nehezebb volt másnap reggel felkelni. Találkoznia kellett Pacifica–val, szmokingügyben. Örült ugyan, hogy találkozhat vele, de annak kevésbé, hogy most a nem létező pénzét ruhára kell költenie. Mert ugye nem fogja felélni a lány pénzét, és mindig gondosan számolgatott fejben, hogy mikor tudná visszafizetni a kölcsönt.

Másnap Dipper elment a megbeszélt helyre és várta, hogy Pacifica megjelenjen. Izgatottságot érzett, de nem szerette ezt. Miért érez ilyet? Ezen elmélkedve észre sem vette milyen gyorsan eltelt az idő és lassan a lány is megérkezett.

Köszöntek egymásnak és el is indultak a szabóhoz. Mikor odaértek a mester el is kezdte méregetni Dipper-t.

Pacifica-nak pár percre el kellett mennie a virágárushoz, addig egyedül hagyta őket.

- Nagy szerencséd van, hogy Pacifica kisasszony a kegyeibe fogadott. – mondta a szabó.

- Igen… azt hiszem… - felelte Dipper. Nem gondolta, hogy ez szerencse volna, hiszen akkor nem nyűgként élné meg.

- Eddig csak egy valaki volt, akire ennyit költött – folytatta a szabó – de nem lett jó vége. Ugyanis kiderült, hogy a fiú csak kihasználta a pénzét. Szegény lány hetekig depressziós volt emiatt.

- Szerelmi bánat. Mindenkinek át kell esnie rajta. – vélte Dipper.

- Valóban, de nem annyiszor, amennyiszer Pacifica kisasszony. Elhiszed nekem, hogy még senki sem szerette őt igazán? Minden jött mentet csak a pénze érdekelte. Szerintem jóformán senki sincs, aki szerelmes lenne belé. Pedig nagyon kedves és aranyos lány. Nem értem. Talán minden gazdag lánynak ez a sorsa? – gondolkodott hangosan a mesterember. Dipper nem erre a válaszra várt. Nem tudta mit is kéne hinnie. De ez sem segített abban, hogy élvezze ezt az egészet.

Kisvártatva Pacifica visszaért. Dipper már a szmokingját viselte. Mikor a lány meglátta őt mosolyogva végigmérte és így szólt:

- Nahát! Milyen fresh fiatalember!

Dipper szemeit forgatva próbálta leplezni, hogy mennyire zavarban van. Ezután váltottak pár szót a szabóval, utána Pacifica megvette a szmokingot és a bolt előtt Dipper-nek nyújtotta.

- Nagyon jól áll rajtad. Megérte az árát, hidd el! – mondta neki.

- Neked talán igen. – sóhajtotta Dipper.

- Ne csináld ezt! Tudod, hogy szívesen adom.

A fiú nem felelt. Tudta bármit mond, az nem fog tetszeni a lánynak. Hirtelen eszébe jutott valami. Tekintetét Pacifica-ra szegezte, majd közelebb lépett hozzá, és egyik kezével magához ölelte a lányt.

- Köszönöm. – suttogta halkan a fülébe. Utána elengedte őt és sarkon fordult. Már távol volt a lánytól, de még most is nehezen kapott levegőt.  Hazaérve a szmokingot vállfára tette, hogy ne essen baja, ha már annyit fizettek érte. Miután ezzel végzett megállt előtte és elmélkedve nézte. Csendben és szinte lélegzetvisszafojtva. Most izgult csak igazán a másnapi parti miatt.

Ahogy tovább agyalt ezen egyre gondterheltebbnek érezte magát. Bill mellé lépett. A szmokingot, majd Dipper-t nézte.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Semmi. – felelte Dipper és kiment.

Aznap este Pacifica nem jelent meg, mert sokat kellett segítenie otthon a partival kapcsolatban. Amíg Gideon sem érkezett meg Dipper végre tudott beszélgetni egy kicsit Mabel-el.

- Szia! Hogy megy? – kérdezte Dipper.

- Nehezen. Gideon még mindig az agyamra megy. – sóhajtotta, majd így folytatta – na és neked? Láttam, hogy szokott jönni hozzád egy szőke lány.

- Igen. Szokott. – felelte kurtán és félrepillantott.

- Óh, tetszik neked? – mosolyogta Mabel.

- Ne kezd te is! – szólt rá a fiú – Bill is egyfolytában ezzel piszkál.

- Ki az a Bill? – kérdezte meglepetten Mabel. Dipper most döbbent rá, hogy ezt pont nem kellett volna elárulnia. Nem mondhatja, hogy fogalma sincs milyen lény, de ő idézte meg, nem is hinné el. De ha be is kamuzik valamit, azt meg lehet Bill is hallani fogja, hiszen képes és követi őt mindenfelé. Mi van, ha most is ott van a közelében?

De miért is érdekli, hogy Bill mit szól hozzá?

- Öhm… egy barátom. Nem rég találkoztam vele.

- Tényleg? Hogy-hogy még nem láttam őt?

- Nem gondolod, hogy bejön majd egy bordélyházba. Akkor szoktam vele összefutni, amikor nem dolgozom.

Mabel még mindig furcsállta ezt az egészet, főleg, mert Dipper nem csak akkor pirult el amikor Pacifica-ról beszélt.

Munka után Dipper felindult a szobájába. Odafelé menet Stan-nal futott össze.

- Stanford, mikor kapom meg végre a fizetésem? Már múlthéten meg kellet volna kapnom. – szólította le őt Dipper.

- Túl akaratos vagy, kölyök. – felelte neki Stan és egy kis aprópénzt szórt a fiú

kezébe – nesze! – mondta neki.

- Ez csak vicc ugye? – veszekedte Dipper – Miért csak ennyit kapok?

- Talán azért, mert holnap, ahelyett, hogy dolgoznál, szórakozni fogsz a Northwest lánnyal.

- Mi van? De hát többet fizetett értem, mint a ház kétnapi bevétele. Nem gondolod, hogy többre lennék jogosult, ha már egyszer eladtál?

- De nagyra lettél magaddal hirtelen. – lépett közelebb hozzá Stan. A zsebéből kivette azt a köteg pénzt, amit Pacifica-tól kapott, majd kivett belőle egy keveset és Dipper-nek nyújtotta – De most már aztán kussoljál!

Azzal elment. A fiú végre elégedett volt. A szobájába érve összeszámolta és eltette a fiókjába.

- Megjött a fizetés? – kérdezte Bill.

- Igen. Végre rendes bért kaptam.

- Igen, és ezt Pacifica kisasszonynak köszönheted. – vigyorogta Bill – Ugye tudod, hogy holnap milyen nap lesz?

Dipper nem felelt. Bill mellé lépett és az arcát fürkészte sárga szemeivel.

- Nem kell félned. Én is ott leszek.

Dipper aggódva ránézett. Bill rámosolygott és csókot nyomott a fiú homlokára.

Dipper megint ugyan azt érezte, de nem tudta mire vélni. Úgy döntött tisztázza magában az érzéseit…

Lassan elérkezett a parti ideje. Dipper magára öltötte a szmokingot, amit Pacifica-tól kapott és már indult is a Northwest ház felé. Ahogy egyre közelebb ért egyre csak jobban és jobban izgult. Végül pedig mikor megérkezett egy percre megállt. Most akár vissza is fordulhatna, gondolta, de ha már megígérte nem tehetett mást. Lassan bekopogott. Nem sokára Pacifica ajtót nyitott. Gyönyörű lila ruha volt rajta.

- Szia Dipper! – köszönt boldogan a lány.

- Ejha, de csinos vagy! – szaladt ki Dipper száján a dicséret, amit nem is akart hangosan kimondani. Ahogy tudatosult benne, hogy mit is mondott egyből belepirult. Pont úgy, mint Pacifica, aki félénken megköszönte.

Pacifica beljebb hívta Dipper-t. Bemutatta a szüleinek, majd a barátainak. Utána arrébb húzódtak beszélgetni.

- Nagyon furcsa barátaid vannak. – jegyezte meg Dipper, miközben egy pohár italt nyújtott a lánynak.

- Mire vártál? Hiszen gazdagok. – nevette a lány, majd ajkához emelte a poharat.

- Igen, de te is gazdag vagy és mégis olyan más. – felelte Dipper, majd halkan hozzátette – Te nagyon kedves vagy.

És habár eddig nem ivott most egy jó nagyot kortyolt abba a pezsgőbe, amit kiöntöttek neki.

- Aranyos, hogy ezt mondod, de szerintem ezzel csak te vagy így. – sóhajtotta a lány – te sokkal különlegesebb vagy nálam. Még sosem találkoztam olyannal, aki vissza akarta volna fizetni azt, amit rá költöttem. Sőt! Inkább csak még többet kértek, és… - a lány szünetet tartott – te vagy az az egyetlen, aki megdicsért engem.

Dipper megint zavarba jött. Ismét hatalmasat kortyolt abba a pezsgőbe, de ez most nem segített rajta.

- Azt mondtad nem iszol. – mosolyogta Pacifica.

- Nos… megkívántam – mosolygott vissza Dipper.

- Hozzak még?

- Azt megköszönném.

Pacifica elvette a fiútól a poharat és elment. Dipper jól érezte magát vele. Jobban, mint gondolta.

Mikor a lány visszaért az italokkal egyre csak beszélgettek. Észre sem vették milyen gyorsan telik az idő. Hosszú eszmecseréjüket Pacifica anyukája szakította félbe.

- Pacifica, drágám! Gyere ide egy kicsit!

A lány odasétált anyukája mellé. Dipper pedig csatlakozott a tömeghez. Pacifica anyukája pedig megköszörülte a torkát.

- Köszönöm, hogy eljöttek ma este! – szólt a vendégekhez – Nagy örömömre szolgál, hogy megjelentek a lányom születésnapi partiján. Mint minden évben idén is egy hatalmas tortával kedveskedünk lányunknak, és Önöknek is.

Ekkor egy majd’ ötemeletes tortát hoztak be, rajta égő gyertyákkal. A tortakölteményt Pacifica elé tolták, aki – a nagy felköszöntés után – elfújta a gyertyákat. Ezután egy szobalány elkezdte felszeletelni a süteményt, és a meghívottak az torta köré gyűltek. Dipper Pacifica-hoz lépett.

- Miért nem mondtad, hogy ma van a születésnapod? – kérdezte a fiú.

- Mert akkor még jobban visszakoztál volna a szmokingot illetően.

- Még szép! A te születésnapod, és mégis te költekezel. Ez annyira ciki.

- Ugyan már! – nevetett a lány – nekem nem számít, hogy mennyibe kerülsz. Azt akartam, hogy itt legyél. Nem számít milyen áron.

Dipper melegen Pacifica-ra mosolygott, majd megsimogatta a haját. A lány erre elpirult és visszamosolygott.

Az este ezután zavartalanul folyt tovább. A két fiatal beszélgetett, megkóstolták a tortát és még táncoltak is egy jó nagyot.

Mikor a parti már a végéhez közeledett, és a vendégek egy jó része hazaindult, Dipper és Pacifica kiültek az udvarra, a szökőkút szélére.

- Örülök, hogy végül eljöttem. Nagyon jól mulattam. – mondta Dipper.

- Látod? Mondtam, hogy jó mulatság lesz.

- Igazad volt. Lehet, hogy jobban kéne rád hallgatnom.

- Kár, hogy nem sokára vége. – sóhajtotta Pacifica, és a teraszt nézte. A vendégek egyre csak elköszöntek és mentek haza.

- Lassan nekem is mennem kéne. – szólt Dipper.

- Jaj, ne! Maradj még! – kérlelte őt a lány.

- Sajnálom, de nem lehet. Holnap úgy is találkozunk még. – mosolygott rá Dipper. Pacifica boldogan bólintott – De még mielőtt elmegyek – folytatta a fiú – szeretnék adni neked valamit.

Eljött hát az idő, amire Dipper egész este alatt készült. A pillanat, hogy tisztázza a magában dúló érzéseket.

Kezeit a lány vállára helyezte és lassan megcsókolta őt.

Miután ajkaik elváltak egymástól Dipper nem fürkészte Pacifica arcát, hiszen ő is igen nagy zavarban volt. Felállt és tett pár lépést a terasz felé, utána lassan visszafordult és kedvesen intett a lánynak, aki csak letaglózva nézett rá, meggyvörös arccal.

Dipper hazaindult. Visszagondolt a történtekre és kétség sem fért hozzá, hogy mit érzett.

Mikor hazaért leült az ágyára. Bill csakhamar meg is jelent.

- Még hogy nem vagy szerelmes! – vigyorogta – Akkor mégis mi volt ez az enyelgés az előbb?

- Nem vagyok belé szerelmes. – mondta nyugodtan Dipper.

- Óh… - Bill elkomolyodott – hova lett a hisztis ellenkező éned?

- Eltűnt, amikor tisztáztam magamban a dolgokat. És rájöttem, hogy én nem

Pacifica-ba vagyok szerelmes.

- Nem belé? Akkor kibe? – kérdezte Bill. Furcsállta Dipper viselkedését, aki Bill felé fordult. Megérintette az arcát és magához húzta, hogy megcsókolhassa.

Ezt egy hirtelen fényár követett, amitől Dipper elvesztette az eszméletét. Bill pedig eltűnt…

És... ez a rész is véget ért :)Amennyiben érdekel a story folytatása, kérlek, hagyj nyomot! ;)